Hétévesen, 1994-ben kezdtem zongorázni a Józsefvárosi Zeneiskolában, Hegedűs Márta tanítványaként. 2000-ben felvételt nyertem a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol tanárom Szerencsés Márta volt, 2004-ben pedig Halmágyi Katalin egyetemi előkészítő tagozatára kerültem. 2005-ben lettem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Balog József hallgatója, ahol 2009-ben kitüntetéses diplomával végeztem.
Szólistaként és kamarazenészként felléptem többek közt zeneművészeti egyetemeken, a Parlamentben, a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának dísztermében, a Fazekas Mihály Gimnázium színháztermében, és az Uránia Nemzeti Filmszínházban (a 2010-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon). Rangos külföldi zenei fesztiválokon is felléptem már Svájcban, Németországban és Ausztriában. 2010-től a tokiói „Alte Liebe“ étteremben, majd 2012-től a Huis Ten Boschban trió-, illetve kvartett formációk művészeként dolgozom.